ÉLŐ DUNA PARÁDÉ - A tiszta Duna ünnepe
Szeptember 19-én reggel 10 órától este 8 óráig várunk minden kedves érdeklődőt a Lágymányosi öbölbe, a Kopaszi-gátra, hogy együtt ünnepeljük meg, hogy Közép-Kelet-Európa jelenleg zajló legnagyobb környezetvédelmi beruházása elérkezett egyik legfontosabb mérföldkövéhez.
A Budapesti Központi Szennyvíztisztító Telep a hozzá kapcsolódó létesítményekkel együtt augusztus elején elkezdte egy éves próbaüzemi működését. Budapest tehát készen áll arra, hogy tiszta vizet öntsön a Dunába! A helyszínre a Roosevelt térről egész nap rendszeresen induló, ingyenes hajójáratok szállítják a vendégeket.
Jegyigénylés szükséges az MTA előtt felállított ÉlőDuna Parádé információs standnál, hiszen a hajók befogadóképessége korlátozott! Jegyeket csak a helyszínen, a Roosevelt téren lehet igényelni a rendezvény napján. Több nappal előre történő jegyigénylésre nincs mód.
Szeptember 19-én a Kopaszi-gáton a nagyszülőktől az unokáig mindenki megtalálja majd a maga szórakozását:
- Egy óriási virtuális akváriumban ismerkedhetnek meg a Duna élővilágával, látványos fotó-, és vizuális installáció mutatja be a Duna múltját, jelenét és jövőjét.
-
A kicsiket játszóház és kézműves sarok várja, a nagyobb gyerekek izgalmas, vízzel végezhető kísérleteket láthatnak.
-
A kikapcsolódni vágyókat napozóágyak, masszázs és lágy zene fogadja.
- Lesz sárkányhajó, kajak-kenu és jet-ski bemutató, este pedig egy látványos, lampionos és fáklyás felvonulást tartunk az öböl vizén, Kozmann György olimpikon vezetésével!
- Nagyzenekari kísérettel a Dunára épített vízi színpadon fellép 17 órakor Palya Bea
- A Presidance Társulat lélegzetelállító műsora - a tánc életre kel a Duna vízén
Tekintse meg az Élő Duna Parádé részletes programját. >>
|